Anita Vendeghaz Facebook
 
Magyar Română English
Rolunk Galeria Foglalas Latnivalok Vendegkonyv Elerhetoseg
10 személyes csoportok kirándulása
a környező hegyekben nyitott terepjáróval.
Az árakról és egyéb részletekről
az Elérhetőség oldalon található e-mail
címeken vagy telefonszámokon kérhet.
Szeretettel üdvözöljük az Anita vendégház honlapján!
Az Anita vendégház valójában 3 különálló házból álló vendégház együttes, amit a továbbiakban Anita, Enikő valamint Kisház-ként fogunk említeni. Az Anita vendégházat 2004-ben építettük, először úgy gondoltuk, hogy csak saját célra készítjük, azonban később arra az elhatározásra jutottunk, hogy egy kicsit áttervezve vendégfogadásra is alkalmassá tudjuk tenni. Ezáltal nagy lehetőség nyílt számunkra, hogy emberekkel ismerkedjünk, barátkozzunk.
Részletek itt.
Facebook oldal
A mindennapokra, az ünnepnapokra.
Tartósítók és adalékanyagok nélkül!
"A világ egy könyv,
és akik nem utaznak,
csak egy oldalt olvasnak el belőle."
(Szent Ágoston)
Régebbi bejegyzések:
Szarvák Ilona
alhambra7@t-online.hu
"Gyüjtjük az adatokat dolgokat, embereket, ötleteket -mélyenszántó tapasztalatokat-, anélkül,hogy megértenénk lényegüket... De néha eljönnek más idők is, amikor megálljt parancsolunk magunknak. Nyugodtan elüldögélünk valahol. Elveszünk egymásra rakódott emlékeink halma alatt. Figyelünk és meghalljuk, amint egy másik világ halk szellői susogni kezdenek." (James Caroll)

Drága Vendéglátóink!
Köszönjük a szeretetteljes fogadtatást. A természet ölén fekvő gasztronómiai csodát.
Szemünket a táj szépsége bűvölte, hasunkat Árpád által készített finomságok kényeztették.
Példaként fogunk gondolni az általatok közvetített tiszta, őszinte, tiszteletteljes emberi érzésre.
Lehetne fokozni, de ezt igazán a szívünkben érezzük.
Már vissza is vágyunk!
Szeretettel gondolva rátok
a "Fatörzs Zrt" Szolnokról.
Sziasztok!
Kell írnom, mert újra találkoztunk a Magyar Ízek kiállításán.Ott végre megkóstolhattuk a csoda töltött káposztátokat :)Már nagyon várjuk a nyarat, hogy mehessünk.Árpi még mindig jó vagy ,kedves,aranyos. Öröm veled beszélgetni! Sok sikert neked ahhoz amit még el akarsz érni.FECÓ neked meg kitartást ahhoz amit most csinálsz! Puszilunk titeket!
Üdv Andi
Horváth Andrea
andi.horvath@mailbox.hu
Melinda
andriska.melinda@gmail.com
Mi 2011-ben voltunk előszőr, de már a férjemmel tervezzük az idei nyaralást oda. Nagyon jó hely, és a vendéglátás fenomenális!!! Csak ajánlani tudom mindenkinek. Aki teheti, itt szálljon meg.
Multumim dlui.Bajko si familiei pt.frumosul sejur,venim si in 2012 de Pasti!
Köszönöm szépen
Ciprian si familia
Ciprian
cipopacino@yahoo.com
Benkő Béla és S
vanessalennart@yahoo.com
Kedves Enikő!
Köszönjük a meleg, meghitt, családias vendéglátást, az odaadó figyelmet. Felejthetetlen élmény volt számunkra az a pár nap amit abban a csodálatos környezetben töltöttünk. Reméljük, hogy jövőre is sikerül eljutnunk hozzátok, immáron hármasban! Kívánunk nektek minden jót, sok sikert a további munkátokhoz és minél több vendéget.
Találkozunk jövőre és még egyszer köszönünk mindent!
Üdv,
A "nászutasok"
Kedves Enikő!
Végre lehet Szegeden kapni Székelyföldi töltött káposztát a SPAR üzletekben. Gyorsan be is vásároltunk belőle. Minden ismerősnek szóltunk, hogy vegyenek, mert nagyon finom.
Itthon is élvezhetjük végre Székelyföld ízeit.
Szeredáné Éva
Szereda Györgyné
szeredane@freemail.hu
Szekeres család
katinkaszekeres@yahoo.com
Kedves Anita Vendégház!
Csodálatos egy hetet töltöttünk Önöknél. A vendégház nagyon otthonos volt, a vendéglátóink nagyon barátságosak, az ételek pedig változatosak és nagyon finomak.
Sosem felejtjük el a dzsipes kalandot, mely által az igazi Erdélyt fedezhettük fel, a vadregényes tájakon át az élővilágig. Ezúton is köszönjük szépen és reméljük, hogy az azóta már szépen bekötött dzsipes vendégkönyvbe ezek a sorok is bekerülnek...
Visszavágyunk! Köszönjük szépen ezt a nagyszerű élményt, ezeket a felejthetetlen napokat és további sikeres szezonokat kívánunk ezúton is!
Baráti üdvözlettel:
Szekeres család, Ruzsa
Sziasztok
Nagyon jól éreztük magunkat ezen a csodálatos szép helyen, hegyek, fenyők és csörgedező patak mellett. Fantasztikus baráti fogadtatásban volt részünk pedig még sohasem találkoztunk.
Az ételek nagyon finomak.
Mindenkinek csak ajánlani tudom és remélem, hogy még találkozni fogunk.
Bányai család Veresegyházról
Bányai Ilike
ilike_35@yahoo.com
István és Marcela
kiraly.istvan21@upcmail.hu
Kedves László, Enikő, Árpád és Zsuzsa!
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani azért a vendéglátásért, családias hangulatért, amit ott tartózkodásunk egy hete alatt élvezhettünk. Habár véletlenül választottuk ki panziótokat, egy olyan gyöngyszemre leltünk, ami felülmúlta minden várakozásunkat. A szállás hangulata, környezete, valamennyiőtök kedvessége nagyban hozzájárult, hogy igazi élményekkel és emlékekkel tele térjünk vissza első erdélyi utunkról. Csak két elményt emelnék ki. László terepjárós kirándulását, és Árpád ételkülönlegességeit. Arról már nem is beszélek, milyne különleges egyéniségeket ismerhettünk meg bennetek. Mi csak javasolni és ajánlani tudjuk az Anita panziót mindenkinek. Még egyszer köszönjük a vendéglátást és jó egészséget kívánunk. István és Marcela
Kedves Enikő és László, Kedves Árpád és Zsuzsi!
Szeretnénk megköszönni a szívélyes vendéglátást, a hangulatos helyet és a fantasztikus étkeket. Sikerült feledhetetlenné tenni a szüleink 50. házassági évfordulóját!
Mindezért hálás köszönet, minden szépet és jót kívánunk!
Gál és Fekete család Szolnokról.
Gálné Fekete Zsuzsan
zsuzsa64fekete@freemail.hu
Anita
tarcsai.anita@gmail.com
Kedves Enikő, Árpi és Családjaitok!
Már a megszólításban is utalni akartunk arra, hogy Ti mindannyian nagyban hozzátettetek ahhoz, hogy egy csodálatos nyaralással, sok-sok finom étellel és rengeteg élménnyel legyünk gazdagabbak Mikivel. Köszönjük Nektek ez úton is. A szállás nagyon tetszett nekünk, a táj gyönyörű, hihetetlen élmény volt, amikor Laci elvitt minket terepjárós túrázni (életemben nem láttam még ilyen csodákat), és az ételekre, amiket Árpiék készítettek nekünk már nincsenek is szavak. Mindenkinek szívből ajánlunk Titeket, és mi is alig várjuk, hogy visszatérhessünk!
Az addigi viszont látásra, sok szerencsét és minden jót kívánunk Nektek!:)
Anita és Miki
Köszönjük szépen ezt a hat csodás napot, amit nem felejtünk el. Nagyon jól éreztük magunkat, ajánljuk mindenkinek. Családias, közvetlen fogadtatás, ami teljesen lenyűgözött bennünket.
Ani + Tibi
harcostibi77@gmail.com
Horváth Andrea
andi.horvath@mailbox.hu
Kedves Enik, Laci! ÁRPI!és ZSUZSI!
Nem is tudom mit lehetne még írni, hogy fokozzam azt amit érzek és kaptunk tőletek. Mi már másodjára mentünk vissza ,és semmit nem változott bennetek az a szeretet amit újra kaptunk tőletek. Én nagyon szeretek ott lenni és már van egy újabb élményem is, hogy miért kell oda visszamennünk. Egy lánykérést az ember nem feled el :)ÁRPI!! Te pedig még mindig tudod a dolgod nem is fokozom. Köszönjük azt a sok sok finom étket amit kaptunk! Remélem jövőre újra veletek lehetünk. Én már most mennék! Ahogy Ákos Eszti és a párom Józsi is)!
Vigyázzatok magatokra Üdvözlettel: Andi,Józsi Ákos Eszti (tandemcsapat tagjai)
Kedves Bajko család! Az Erdélyi körutazásunkat Nálatok kezdtük de végig visszavágytunk a legjobb ellátásunk és a legjobb szállásunk nálatok volt. Azt a kedvességet és segítő készséget sehol nem tapasztaltuk amit nálatok. Azt a felejthetetlen túrát amit Lacival tettünk a terepjárón, valamint Árpi séf és neje reggelije és vacsorái ezt még élünk nem feledjük.
Egész biztos visszafogunk hozzátok térni.Reméljük sikerül még ebben az évben, de ha most nem akkor jövőre.
Már ajánlottuk a szállásotokat reméljük megtaláltak benneteket. Kívánunk Nektek további sok sikert és örömet az életben, a mielőbbi viszontlátás reményében sok szeretettel üdvözlünk és ölelünk mindenkit: Mariann és István.
Ui:Laci a képek jól sikerültek!
Mariann és István
dubeczy@freemail.hu
J. Szilvi
szilvione1@gmail.com
Kedves Enikő!
Köszönjük a vendéglátást, nagyon jól éreztük magunkat, nagyon otthonos volt a szállás, a vidék pedig magáért beszél!
Szilvi és Jani
Jó napot!
Csütörtökön megyünk, nagyon várjuk már, hogy ott lehessünk!
Üdv:
Sülysáp KSK csapata
Sülysáp KSK
sulysapksk@sulysapksk
Laklia István
mafancs56@freemail.hu
Tavaly voltunk, az idén megyünk, ha jövőre várnak, újra megyünk!!
Kedves Enikő!
Igazán köszönjük azt a néhány felejthetetlen napot amit Önöknél tölthettünk májusban. Nagyon jól éreztük magunkat, minden tökéletes volt. Biztosan visszatérünk még Önökhöz. Addig is jó egészséget kívánunk mindannyiuknak és szép üzleti sikereket a terméküknek. :-)
Kérem adják át üdvözletünket Zsuzsának, Árpinak és Balázsnak is.
Üdvözlettel: Dorka Lóri és Gyömösz
Kálmán Lóránt
kalman.lorant@vipmail.hu
Lukács Gábor
lukacs.g@t-online.hu
Volt szerencsénk 2011. május elején eltölteni két felejthetetlen napot az Anita vendégházban.
Csodálatos környék, remek kiszolgálás! Köszönet érte vendéglátóinknak: Enikőnek és Árpádnak!
Még visszatérünk: Margó és Gábor
Kedves Enikő!
A hely és a kiszolgálás is nagyon jó volt. Köszönünk mindent.
Gergely Zsolt (Szentes).
Gergely Zsolt
gergelyzsolt1969@freemail.hu
Szereda Györgyné
szeredane@freemail.hu
Kedves Enikő!
Most januárban voltunk Önöknél.
Nagyon tetszett a környék.
Sok ismerősünknek ajánlottuk az Önök vendégházát és a házi székelyföldi töltöttkáposztát.
Remélem minél hamarabb Magyarországon is be tudjuk szerezni.
Legközelebb, ha megyünk Erdélybe, szeretnénk Önöknél foglalni szállást.
Tisztelettel:
Szereda Györgyné
Kedves Enikő!
Köszönjük a szívélyes vendéglátást, bár csak néhány napot töltöttünk el, azt is rohanva, de kellemes emlékek megmaradtak bennünk.
Külön köszönet, és üdvözlet Árpád séfnek és Zsuzsának a sok finomságért, őrizzék és ápolják a helyi ízeket és szokásokat.
A viszontlátás reményében üdvözlettel: Kati és Laci Pécsről
Harsányi László
harsanyi.laszlo@freemail.hu
Károlyi József
karolyi19@t-online.hu
Kedves Enikő!
Egy csodálatos hetet töltöttünk nálatok, minden igényt kielégítő vendéglátásban volt részünk. Köszönjük az útbaigazításotokat, hogy mi hol találunk meg a kirándulásaink során. Köszönjük a kedvességeteket azt, hogy úgy fogadtál bennünket mintha már régóta ismernél bennünket. Igaz Árpi remekeit csak kétszer sikerült megkóstolni, de ez nem az ő hibája :) Másoknak is őszintén ajánlom ha Gyergyószentmiklóson járnak és szállást keresnek akkor titeket keressenek meg.
Üdvözlettel Károlyi József és barátnője Abádszalókról
Kedves Vendéglátóink! Mi igazán sokat köszönhetünk nektek.Évről - évre szemünk láttára fejlődik e nagyszerű szolgáltatásotok. Mi már a kezdetektől évente visszatérünk hozzátok, s hogy mi az oka,titka? Egyszerűen az a melegszívű őszinte fogadtatás amiben részesülünk , na meg az első találkozásunk élményeinek hatásai. Utikönyveinkben olvasottakon túl gazdagodtunk olyan történetekkel, melyeket csak Ti tudtatok hitelesen átadni, láttunk szinte érintetlen természeti helyeket ahol az utakat csak a helyiek (pl Laci) ismerik, barlangot mely valódi kincset rejt, közösségeket akik évszázadok társadalmi szokásai szerint élnek. Kicsiny falvakban megbúvó templomokat melyek máig is őrzik évezredes titkaikat. S e helyekről visszatérve tapasztaltuk őszinte érdeklődéseteket, majd élveztük eleinte a Te (Enikő) nagyszerű erdélyi ízeket felsorakoztató ételeid ízét majd későbbieben Árpi nagyszerű hagyományőrző gyergyói ízeit elénk táró vacsoráját mely megkoronázta napjainkat. Legyetek továbbra is ilyen nyitottak, érdeklődőek, ehhez kívánunk mindenkinek nagy jó egészséget. Jövőre is találkozunk! Gabi, és Kati Isaszegről
Koncz Gábor
Szlancsekk@invitel.hu
Sütő Andrea Éva
andikee@freemail.hu
Kedves Vendéglátóink!
Csodálatos hetet töltöttünk nálatok. Minden 1 osztályú volt.
A szoba otthonos, a környék gyönyörű. A finom bőséges lakomákat külön köszönjük Árpinak, és hogy minden gondolatunkat valóra váltotta!
Örömmel töltött el a családias hangulat, az asztaltársaságunk is nagyon jó volt. (Gabi bácsi és Kati)
Mihamarabbi találkozásig minden jót kívánunk Nektek!
Üdvözlettel: Andi és Gabi, Miskolcról
Kedves Mindenki! Köszönjük szépen mindazt a kedves figyelmességet, amit kaptunk a hosszú hétvége során ! Sokmindent írhatnék, amit már többször leírtak itt előttünk, de nem tudnám a sok jó közül kiemelni a legjobb dolgokat , hiszen minden tökéletes volt . Ha valaki szerény kedvességre, közvetlen barátokra vágyik a nyaralása során , csak Titeket fogunk ajánlani ! Köszönünk szépen még egyszer mindent : a 10 fős társaság Szolnokról
Krizsán Zoltán
dr_singer@hotmail.com
Vavra Viktória
vvykie5@freemail.hu
Sziasztok!
Nagyon köszönjük a csodás hetet, amit nálatok tölthettünk. Nagyon jól éreztük magunkat. Ilyen vendégszeretettel még sosem találkoztunk, és azok az isteni ételek...
Mégegyszer köszönet mindenért. Vavra Viktória és Takács Tamás
Kedves Vendéglátóink!!! Csodás hetet töltöttünk nálatok- veletek!!!! MINDEN-MINDEN PAZAR!! Azóta nem telt el nap, hogy ne emlegetnénk a kedves fogadtatást Enikő személyében! A finom vacsikat Árpinak és kedves feleségének! KÉRÜNK TITEKET ŐRIZZÉTEK MEG A HELY ÉS A KÖRNYEZET CSODÁS VARÁZSÁT, DE LEGFŐKÉPP TI MARADJATOK ILYEN VIDÁM KEDVES EMBEREK!!! Dabasról mi négyen reklámozunk titeket!!!
Farkas Rózsa
selyemrozsa@freemail.hu
Szabó Sándor
szabosandor73@gmail.com
Sziasztok!
Nagyon jól éreztük magunkat nálatok a 29 fős Jászberény-i csoportban akik Csáki Tibiékkel érkeztek.
Ha lehet vissza mennénk hozzátok! De még nem tudjuk, hogy mikor tudunk egyszerre szabadságra menni. De szeretnénk, még az idén kijutni hozzátok. Peresze a szilvesztert nálatok töltjük, mink is! üdv Szabó Sándor (afinánc)
Kedves Bajkó és Benedek család!
Ezúton is szeretnénk megköszönni Nektek a szíves vendéglátást. Júliusban voltunk életünk első erdélyi utazásán, három szálláshelyen laktunk, de ezzel a vendégházzal voltunk a legelégedettebbek mind a szállás, vendéglátás és ellátás terén. Árpi finom és bőséges reggelijeit és vacsoráit sokáig emlegetni fogjuk. Bátran ajánljuk mindenkinek, aki erre a környékre kirándul. A házat körülölelő táj is elkápráztató. Reméljük, még visszatérhetünk Hozzátok.
Mari és Tibi Taksonyból /Magyarország
Szabóné Gyurkó Mária
maria0321@freemail.hu
Ladányi Katalin
katus8305@yahoo.it
Kedves Vendéglátóink!
A Lacetti klub nevében szeretném megköszönni a szíves vendéglátást, amivel fogadtatok. A körút során, amit Erdélyben tettünk, ez volt a legfantasztikusabb szálláshely. A környezet csodás, Árpi ízletes és bőséges főztjét pedig mindig emlegetni fogjuk. Reméljük, még visszatérhetünk, de addig is ajánljuk ismerőseinknek. :)
Üdvözlet mindenkinek, Lacikának pedig külön puszi!
Kata és a Lacetti klub összes családja
Kedves Enikő, Laci, ÁRPI, és Zsuzsi!!!!!!!!!
Nem is tudom, hol kezdjem a jó szavakat! De tömörítek!!! Nagyon jól éreztük magunkat a Tandem egyesületünkkel. Annyi kedveset jót, szépet kaptunk, hogy azt leírni sem lehet!!!ÁRPI!! Te maradj ilyen amilyen vagy! Hihetetlenül jól főzöl és nagyon kedves vagy! Köszönjük a sok sok türelmet főleg az odaérkezésünkkor. Nagyon szeretnénk visszamenni hozzátok mert fantasztikusan érzetük magunkat!! Az utolsó este pedig Lacinak köszönjük,hogy ilyen jó hangulatot szervezett a karaokéval!!! Üdvözlettel:Andi a Tendem egyesület nevében!!:)
Horváth Andrea
Andi.horvath@mailbox.hu
Szekeresné Klára
edesmacs@freemail.hu
Kedves Enikő!
2008 nyarán volt alkalmam egy hetet tölteni itt az Anita vendégházban a népes családommal! Sajnos ez volt az utolsó közös nyaralás édesanyánkkal ami emlékezetes marad mindig is számomra! A fogadtatás, az ellátás és a gondoskodó vendég szeretet ismét igazolta azt, hogy milyen remek emberek a házigazdák! Idén ismét szeretnénk a vendégei lenni e háznak. Jó egészséget és mielőbbi találkozásunk reményében maradok tisztelettel:Klárika,Győrből
Az augusztusi kellemes és nagyon jó ottlétünk emlékére kivánunk kellemes karácsonyi ünnepeket és nagyon boldog Új évet.Gyönyörű emlékekkel tértünk haza, Árpi séf főztjei és ízei csak erősítik az emlékezést és a kedves vendéglátást, amiben részünk volt. Ismerőseinknek csak ajánlani tudtuk a vendégházat és az ellátás színvonalát, a vidék szépségéről nem is beszélve. Üdvözlettel Harsányi Ernőék.
Dr. Harsányi Ernő
harsanyi45@freemail.hu
Farkas Tamás
farkas.t@index.hu
Kedves Enikő és Laci!
Köszönjük szépen a pazar vendéglátást. A vendégszeretet, amiben részünk volt - immár negyedszer voltunk Nálatok - és Árpád főztje feledhetetlenné tette a nyári vakációnkat. A mielőbbi viszontlátásra.
Farkas család, Veresegyház
Enikő és Laci mindenek előtt szeretném megköszönni azt a vendégszeretetet amit irántunk mutattatok annak ellenére, hogy sokan voltunk(12)nálatok, és mindenkit vendégül láttatok egy finom gombalevesre és egy tál puliszkára, mindőnknek nagyon ízlett. A táj ahol laktok és vendégül látjátok az utazót az egyszerűen csodás és felejthetetlen, mindőnkbe nagyon szép emlékek maradtak rólatok és a gyergyói medencéről. Remélem még találkozunk.Jenő
bogdán jenő
alex678@citromail.hu
Hajdu Zoltán
zhajdu@vipmail.hu
Kedves Enikő és Laci!
Nagyon szépen köszönjük a szives vendéglátást, melyben ottlétünkkor részesítettek. Kiváló szinvonalú volt mind a szállás, mind a kiszolgálás és örültünk, hogy helyi jellegzetes ételeket is megízlelhettünk! Hála Önöknek felismerhettük, hogy vannak még ének-tehetségek közöttünk :-)!
Bizton állithatom, hogy mindegyikünk csak ajánlani fogja ezt a vendégszerető panziót!
Üdvözlettel és még egyszer köszönettel: Hajdu Zoltán
Kedves Vendéglátóink!
Köszönjük a szíves vendéglátást, a finom és bőséges ételeket, na és persze az áfonyapálinkát (Árpi séfnek külön köszönet, hogy hozott 1-1üveggel).
Jól éreztük magunkat.
Kovács Kamilla, Daradics Pál, Czank János
Kovács Kamilla
kamela1126@gmail.com
Horváth Tamásné
h_viola@zsira.hu
Kedves Bajkó család!
Nagyon szépen köszönjük,azt a szíves vendéglátást és kitűnő szállást, amit Önöktől kaptunk. Külön köszönet Árpád séfnek a fenséges étkekért. Jövőre biztos találkozunk. További sok elégedett vendéget kívánunk:Horváthék
Kedves Bajkó család!
Márpedig véletlenek vannak!
Úgyhozta a véletlen, hogy több száz kilométer után, autónk és mi is megfáradva, az Anita vendégház előtt pihenni vágyva megálltunk.
A rendezett porta, a vendégszeretet na és az ellátás színvonalassága az ami feledhetetelenné tette azt az egy éjszakát amelyet volt itt szerencsénk eltölteni.
Köszönjük!
Kivánunk nagyon jó egészséget és hosszú életet, a Váradi család Szatmárnémetiből.
UI:Az áfonya likörből jó volna még más alkalomkor is fogyasztani!
Váradi László
varadi_laszlo@yahoo.com
Czibula Edina
czibula.edina@freemail.hu
Kedves Bajkó család!
Köszönjük a vendéglátást, és még egyszer elnézést az érkezés időpontja miatti kavarodás miatt. Mindennel maximálisan elégedettek voltunk, és egészen biztos, hogy találkozunk még. Egészen elvarázsolt minket a környék, így ha a jó Isten is úgy akarja jövőre újra szeretnénk menni. Sanyinak is köszönjük a vendégszeretetét!
Üdvözlettel a Nagy és a Czibula család!
Kedves Enikő!
Augusztus végén sikerült egy csodálatos hetet eltöltenünk ezen a vidéken. A környék lélegzetelállító, a vendégház pedig mesés, olyan mint a fotókon. Nagyon jól felszerelt konyhával (melyet sikerült használnunk ott létünk alatt) és szép szobával.
A segítséget is nagyon köszönjük férjednek és Neked!
Mivel még sok látnivaló van a környéken, ezért biztos vagyok benne, hogy férjemmel még visszalátogatunk és akkor biztosan Nálatok szállunk meg.
Mindenkinek csak ajánlani tudom!
Köszönjük
Géczi Henrietta, Bic
gcheni@vipmail.hu
fulop laci
fuloplaci11@yahoo.fr
Jo napot kivánok!
A honlap alapján gyönyörű a vendégház és gyönyörű vidéken van. Kedvet kaptam ,hogy felkeresem mindkettőt. Megszeretném kérdezni, mert a honlapból nem derült ki a számomra, hogy van-e fürdőszoba és melegvizes zuhanyzási lehetőség, mivel jelenlegi állapotomban mindkettő nélkülözhetetlen.
Tisztelettel, remélhetőleg egy jövőbeni vendégük!
Szerintem ez egy fantasztikus vendégház, nagyon csabító az ajánlat, talán érdekelne is. Jelentkezem később.
kibdedi szabolcs
Iszlai Ildikó és Sze
iszlaiildiko@yahoo.com
Kedves vendéglátóink!
Köszönjük, hogy egy csodaszép környezetben, egy csodaszép faházikóban tölthettünk egy csodaszép hetet, köszönjük a családias vendéglátást, kivánunk továbbra is sok sikert a munkájukhoz, nagyon sok vendéget és hogy minden vendégük olyan jól érezze magát mint mi!
Ildikó és Andris
Az egyik legkedvesebb hétvégémet töltöttem el ebben a házban a barátnőmmel, mindent köszönök és hamarosan újra megyünk.
Andris
biroandraska2000@yahoo.com
Laura
laura.stanila@yahoo.com
Suntem din Buzau si am nimerit din intamplare la aceasta pensiune care ne-a placut foarte mult.Mentionez ca am fost si cu fetita noastra de aproximativ 5 ani atunci care s-a distrat de minune.Este foarte curat ,super utilata cu tot ce este necesar pt a gati sau pt a te relaxa uitandu-te la televizor sau ascultand muzica.Inca o data ii multumim doamnei pt ospitalitate si i-am promis ca v-om reveni.Am fost in august 2007 eu,sotul si fetita.Ne-a placut f mult si ne-am simtit super bine.
Köszönjük a családias vendéglátást, a vacsora és a reggeli fenséges volt, a szállás pedig pazar!
Kövi Gergő
mediam@t-email.hu
Kalmár Éva
kalmareva@axelero.hu
Kedves Enikő és Családod!
Nagyon jól éreztük magunkat. A táj gyönyörű, a ház csodálatos ebben a környezetben. Csak szépet és jót tudok mondani. Ha legközelebb erre járunk, biztosan itt szeretnénk megszállni.
Kedves Enikő !
Immár harmadik alkalommal jártunk Önöknél, most is remekül éreztük magunkat a házban. Köszönjük a szíves vendéglátást és a gondoskodást! A mielőbbi viszontlátásra!
Farkas család
Farkas Tamás
farkas.t@index.hu
Timár Géza
weisertourist@monornet.hu
Kedves Enikő!
Nagyon köszönünk mindent. A szállást és a fogadtatást felső fokúnak találtuk. Csodásabb volt mint a képek. Én biztos tovább fogom ajánlani másoknak és ha majd lehetőségünk lesz még vissza fogunk jönni.
Mégegyszer köszönünk mindent!
Így nagyon szépnek látszik. Nem sokára szerencsénk lesz személyesen is megismerni.
Reméljük, hogy kedvet fog csinálni egy újabb üdülésre.
Timár Géza
weisertourist@monornet.hu
RólunkGalériaFoglalásLátnivalókVendégkönyvElérhetőség
Partnerek: Tig-Rad SystemSzékely termék